Kinyitom a szemem, és egy sötét párás helyiségben találom magam. Nem látom a madarat, se Deidarát, se Sasorit.
- Van itt valaki? - kiáltok kétségbeesetten. Előttem egy mély morgás hallatszik, és akkor veszek észre a félhomályban egy hatalmas ketrechez hasonlító rácsot. Közelebbmerészkedem és megérintem. Rájövök hogy nem vagyok teljesen hülye, az igazi. A ketrec mögött fényt látok, majd érkezik még egy morgást. Meredten bámulok a sötétbe, kirajzolódik egy hatalmas fej, és két ijesztő vörös szem, melynek fekete hosszított pupillája van. Mint a Kyuubié... De ez nem a rókadémon. A fejhez tartozik egy tömzsi nyak, egy hosszú törsz, kissé hosszú lábakkal, és egy bozontos farokkal. Visszakapom a tekintetem a fejéhez, és észreveszek egy hosszított pofát, és tű hegyes fogakat. Ez nem lehet más, mint egy farkas. Az egész testét szürke szőr fedi, a mellkasa tájékán fekete. Az állat éppen fekszik, első lábait keresztbe rakta, fejét azokon pihenteti.
- Mit akarsz, Szállító? - hallok egy hátborzongatóan mély hangot. Ez az állat beszél, ráadásul hozzám!
- Hogy kerültem ide, és hol vagyok? - esek ismét kétségbe.
- Benned, Szállító.
- Bennem... - ismételem a szavát.
- Hát meg sem ismersz, Szállító? - kérdezi tőlem, majd vicsorogva felemeli fejét a lábairól.
- Miért ismernélek? Ki vagy te?
- Acélfarkas. A nevem Acélfarkas. Akkor születtem, mikor te elsőnek napvilágot láttál. - Heh, kicsit eltért a témától...
- Velem együtt születtél. Akkor te is tizenöt éves vagy,igaz?
- Én már több ezer éves vagyok, csak újjászülettem benned. Ha megkérdeznéd, én nem egy bijuu vagyok. A mi nevünk, acéldémonok.
- Többen vagytok? És mitől vagytok acéldémonok?
- Haj, de sok kérdésed van, Szállító. Igen többen vagyunk velem együtt öten. Acélmacska, Acélkutya, Acélmedve és Acéltigris. Azért vagyunk acéldémonok, mert ebből képződött a karmunk, acélpáncélt tudunk felölteni, és különleges acél technikákat használunk.. A többiek a maradt négy nemzet egyik ninjájában születtek újjá.
- Értem. Ha többen vagytok, akkor nem ti kelletek az Akatsukinak,igaz? Mert akkor már levadásztak volna titeket. Valami más természetfeletti erőm van. De akkor az micsoda?
- Neked kell rájönnöd, Szállító. De most menj, pihenni szeretnék. - ahogy ezt kimondja, halványodni kezdek majd megint beburkol a sötétség...
- Úristen! Ez de fura volt! - kiáltottam fel, és ülő helyzetbe helyezkedtem.
- Kyra, jól vagy? - szólított meg Deidara aggodalmas arccal. Nagy meglepetésemre Sasori is mellettem ült, és érdeklődve figyelt.
- Srácok...én...bennem... - itt elakadt a szavam az éles fájdalom miatt, ami belehasított a derekamba. Felüvöltöttem és odatapasztottam a kezem. Mintha égne! Szabályosan lángol! Belemartam a fájós részbe, de egyszer csak elmúlt. Eltorzult arccal néztem vissza a srácokra, ők csak bámultak, mint egy elmebeteg idiótára. Hülyék!
- Mi a baj? - meglepődtem Sasori hangján. Tényleg foglalkozik velem! Ez egy piros betűs nap.
- Égett....lángolt a derekam.. - nyöszörögtem.
- Fordulj meg. - fel sem fogtam, hogy Sasori mit mondott, csak homályos szemekkel bámultam rá. Felsóhajtott, megragadta a derekam, majd megfordított. Így neki háttal ültem. Hátrakaptam a fejem, de csak Sasori komor ábrázatát véltem felfedezni. Felcsúsztatta a toppom a derekamig, majd tanulmányozni kezdte.
- Fáj még? - kérdezte és két ujjával végigsimított mind a két derékfelemen. Hirtelen olyan melegem lett, hogy azt hittem menten felgyulladok.
- Nem. - mondtam vékony hangon, és visszafordultam feléjük. Deidara érdeklődve figyelte az előbbi jelenetet. Mivel drágalátos vörös haverom felhúzta a pólóm, és nem húzta vissza ezért nekem kellett. Ugyanis a szőke a szabadon hagyott részt bámulta. Amúgy, mi olyan érdekes rajtam? Tudom hogy karcsú vagyok meg minden, de basszus ne nézzen.
- Mi van benned? - törte meg a tíz másodperces csendet Deidara. Nem igaz hogy nem tudja kicsit befogni a pofáját. Először rá akartam kérdezni hogy: "Mi lenne bennem baszki, ha nem belsőszerv?!", és már ki is akartam ejteni az első szót, mikor eszembe jutott hogy én kezdtem ezzel a szövegemet.
- Ha jól tudom elaludtam, majd mikor kinyitottam a szemem egy sötét helyiségben ébredtem. Láttam egy ketrecet, majd mögötte egy bazi nagy farkast! Akkora mint bármelyik bijuu! Beszélgettem vele, és elkezdi hogy itt van bent! - mutattam a hasamra. Sasorinak eltorzult az arca, majd Deidarához fordult. Összenéztek, a szöszke bólintott, és előre fordította a fejét.
- Mi ez a virágnyelv köztetek? - néztem nagy szemekkel.
- Semmi. - válaszolt tömören Sasori. Már meg akartam szólalni, de éreztem hogy a madár ereszkedik, majd lassan földet ér.
- Megérkeztünk. - ahogy ezt Dei kimondta, remegő lábbakkal lecsusszantam, majd térdre estem. Megártott ez a repülés.
- Téged mindig úgy kell összekaparni. - sóhajtott Sasori és felrántott a földről.
- Bocs hogy élek...
- Én megbocsájtom. - Ilyen nyugodt emberkét még nem láttam. Rohadtul irritál már ez a pasi!
- Na én sietek. - hadarta el Deidara, majd visszaugrott a madarára. Kis híján bepánikoltam.
- Hova?
- Feladatot kaptam Peintől. Négy napig leszek távol. Majd ha megjöttem, felmérem mit tanultál Sasoritól. Viszlát! - felszállt, majd elviharzott. Félelem fogott el. Sasorival kell egy házban lennem. Meg fogok halni!
- Siessünk, mert itt alszom el. - ásított egy hatalmasat Vöröske, majd a sűrű erdő felé fordult, és megindult. Néhány másodperc múlva, egy fejrázás után követtem.
- Hova megyünk? - tudakoltam. Nem válaszolt, csak tört előre, majd a távolban feltűnt egy kisebb ház. Megálltunk a bejáratnál. Kotorászott a zsebében, kiemelt egy kulcsot, behelyezte a zárba és elfordította. Kinyitotta előttem az ajtót én meg egy "köszönöm" kíséretében beléptem. Felkapcsoltam a villanyt, döbbenten vettem észre hogy a ház csak egy szobából áll. Odasétáltam a velem szemben lévő ajtóhoz, kinyitottam, és megnyugodva vettem észre hogy van fürdő. Visszafordítottam a fejem a szoba felé, de viszont van egy kis bökkenő. Egy szem francia ágy díszeleg a szoba jobb oldalán! Nemá, megint vele kell aludnom!
- Alszom a földön, ha zavarok. - törte meg a csendet Sasori.
- Nem, nem... nyugodtan maradhatsz. - erőltettem magamra egy mosolyt, kinyitottam a mellettem lévő ablakot, hogy egy kis friss levegő jusson a szobába. Tök áporodott szag van! Remélem nem telünk meg szúnyoggal.
- Gyere, mesélj egy kicsit arról a...démonról. - mutatott maga mellé a vöri, én meg vonakodva odasétáltam, és leültem az ágyra.
- Azt mondta a neve Acélfarkas. Többen vannak, vele együtt öten, ők alkotják az acéldémonokat. Acélmacska, Acélkutya, Acélmedve és Acéltigris. Mindegyik nemzetben él egy ninja, akiben újjászülettek. - Sasori figyelmesen hallgatta a beszámolómat, közben bólogatott.
- Értem.
- Viszont nem ő kell nektek igaz? Mert akkor már összeszedtétek volna a másik négyet is.
- Bizony nem. De erről tilos beszélnem. - ezzel le is zárta a témát, bemászott a fal mellett lévő helyre, és lefeküdt. Beletörődtem, felálltam az ágyról, és lekapcsoltam a villanyt. Beléptem a fürdőbe, szerencsémre ott is van villany. Hamar átöltöztem - fehér póló, zöld rövidnadrág - majd a csaphoz sétáltam. Mikor belenéztem a tükörbe, és csak úgy megszokásból belevigyorogtam, két hosszú szemfogat vettem észre a számban. Lehervadt az arcomról a mosoly, de mikor kinyitottam a szám, már sehol sem volt. Egyre furább dolgok történnek. Az a két szemfog gyökerestül berögzült az elmémbe. Ha nem felejtem el, megemlítem Sasorinak. Gyorsan megmostam a fogam, lenyomtam a kapcsolót, és elhagytam a szobát. Becsuktam az ablakot, mert kihűlt az a kis szoba, majd az ágyhoz sétáltam. Sasori úgy látszik elaludt, egyenletesen vette a levegőt, és összegömbölyödve feküdt az ágyon. De aranyos... Már nagyon furdal a kiváncsiság, hogy báb-e vagy sem. Lassan föléhajoltam, majd kinyújtottam a kezem, hogy megbökjem az arcát. Na még egy kicsit...még egy kicsit. Már majdnem megvolt, mikor valaki elkapta a karom, lenyomott a matracra, megfogta mind a két csuklómat, rászorította az ágyra a fejem mellé, és ráült a csípőmre.
- Miért nem hagysz aludni? Utálom ha megzavarnak. - csattant fel Sasori hangja. Még hányszor hozzá rám a szívbajt? Kikerekedett szemekkel bámultam rá, ráadásul eszméletlen közel volt az arcomhoz. A sokktól egy betű sem jött ki belőlem.
- Meg akartad tudni, hogy ember vagyok-e? - villantott rám egy ezer wattos mosolyt. A szívem nagyon gyorsan kalapált, és enyhe pír szökött az arcomra. De csak egy aprót bólintottam. Elengedte a csuklóm,majd lassan kigombolta a köpenyét, lekapta magáról, és ledobta a földre. Sasori állítom, hogy szász százalékig ember. De még milyen! Izmos, lapos has, és kockák. Karján megfeszültek az izmok, ahogy támaszkodott. Csajok álma! Na most már tényleg merem mondani hogy nagyon szexi.Teljesen le voltam foglalva felsőteste tanulmányozásával, és már csak azt vettem észre, hogy az ajkaimon érzem a lehelletét.
- Meg vagy vele elégedve? - nézett gyönyörű barna szemeivel az enyéimbe. Nem tudtam megszólalni, annyira elmerültem tekintetében. Vörösebb lettem mint egy paradicsom. Felkuncogott, legördült rólam, és visszafeküdt a saját helyére. Kábultan feküdtem a felemen, majd bebújtam a saját takaróm alá, hátatfordítottam neki, és kicsit távolabb húzódtam tőle. Ez nekem sok...nagyon sok. Nagyon nehezen tudtam elaludni, pár percig forgolódhattam, de végül is összehoztam. Remélem nem fogok Acélfarkassal álmomban találkozni.
--------------------------------------------------------------------
- Héé...Kyra..engedd el a kezem.. - hallottam meg Sasori hangját. Lassan felnyitottam a szemeim, és amit először észrevettem: festett körmök és gyűrű. Hisz én Sasori kezét szorongattam mikor aludtam! Hamar elengedtem a balját, majd felugrottam, persze pipacsvörösen.
- Ne..Ne haragudj...vé..véletlen volt... - makogtam de érdekesebbnek bizonyult az ágyhoz beszélni.
- Nincs harag. Amúgy álmodban folyamatosan engem hívtál. - mosolyodott el féloldalasan. Én elképedve ültem le mellé.
- Te jó Isten. Hogy érted hogy, hívtalak?
- Sikítoztál, sírtál, rugdaltál, püföltél, és állandóan azt kiabáltad hogy: Sasori, segíts.. - komorodott el hirtelen.
- Oh..Sajnálom, majd alszom a földön...
- Nem dehogy is! Nem kell, kibírom melletted. - nevetett fel. - Mit álmodtál?
- Bevillant egy kép négy halottról. Pontosabban három tizenhat év körüli lányról, és egy nálam idősebbnek kinéző fiúról. Az a négy személy, felkelt a földről, és mintha semmi bajuk sem lett volna, felém vették az irányt. Fura démonokká változtak és üldözőbe vettek. Ilyenkor kiáltoztam a neved. Utána egy szobában termettem, aminek az egyik falát vér borította, a szemben lévő falon meg vérrel egy sharingan és byakugan keverékével ellátott szem díszelgett. Az a szem színesbe is megvillant. Hirtelen egy másik szobában termettem és... - itt elcsuklott a hangom. Nem tudtam tovább mondani. Fájt. Éreztem hogy könnybe lábad a szemem, majd lassan folyik le az arcomon.
- És ott feküdtek a szüleim, és a testvérem vérben úszva. Borzalmas volt Sasori, borzalmas... - temettem tenyeremben az arcom, és halkan zokogni kezdtem. Hirtelen két biztonságot nyújtó kar fonódott körém, majd odahúzott magához, pontosabban az ölébe.
- Elhiszem hogy borzalmas volt de most már vége. Csak kérlek, ne sírj... - suttogta Sasori megnyugtatóan, majd megállás nélkül a hátamat simogatta. Nem tudtam hova tenni a figyelmességét és a kedvességét. Lehet én hallok rosszul, vagy tényleg azt mondta hogy "kérlek". Átöleltem a hátát, vállára hajtottam a fejem, és halkan kisírtam magam. Beszívtam illatát, olyan mámorító volt a leheletnyi férfi tusfürdő és a bőre illata, hogy menten rózsaszín felhőket láttam. Mivel nem volt rajta felső, így éreztem a belőle áradó meleget, és ez megnyugtatott. Kicsit szorongtam, mert hát mégis csak felső nélkül van, és így tisztán látszik tökéletes felsőteste. Pár percig ültünk egymást ölelve, mire sikerült kicsit megnyugodnom.
- Kö..köszönöm . -szipogtam, majd elhúzódtam tőle és belenéztem a szemébe. Mi van ma vele? Lehet szívott...Na, ebbe belegondolni is röhejes.
- Jobban vagy?
- Persze. - törölgettem az arcom, és mellkasának döntöttem az oldalam. El leszek itt egy darabig.
- Hogy értetted azt hogy, byakugan és sharingan keveréke?
- Hát képzelj el egy teljesen lila szemet, rajta vörös sharingannal, de az a három fekete izé nem fekete, hanem lila. Mikor aktiválva lett, kiguvadtak az erek a szemeknél, és maga a szem is kicsit beeresedett. Mint a normális byakugannál. Ja és a fekete izén remélem tudod mit értettem... - miközben osztottam az észt, az ujjaival játszottam. Nem tudom hogy mi a halálért festi a körmét ő is. Nem azt mondom hogy buzis, sőt jól is áll neki, csak olyan..fura. Ez a kék meg egyenesen irritál.
- Igen, értem. - hallottam a hangján hogy mindjárt szemberöhög.
- Jól van na, mit csináljak vele ha nem tudom mi a neve annak a fekete izének? Várjál, tudom!Örvénynek nevezik azokat. Most boldog vagy? - vágtam be a durcát. Tökre le voltam foglalva a keze tanulmányozásával. Egyszer csak megfogta a sajátom, úgy fordította hogy a tenyerem legyen felül majd ráhelyezte az övét. Pár pillanat múlva bizsergést éreztem az ujjaimon, majd Sasori kicsit felemelte a tenyerét az enyémről. Akkor vettem észre a chakrafonalakat az ujjaim és az ő ujjai között. Mintha csak marha jó szórakozás lenne, elkezdte mozgatni azokat, ezáltal az enyéimet is. Kérdőn ránéztem de csak elmosolyodott.
- Megtanítasz majd rá engem is, igaz? - kérdeztem halkan miközben figyeltem ujjaim mozgását. Mintha életre keltek volna. Én mindig is csodálatosnak tartottam ezt a technikát. Bár nem sokat tudok róla. Majd fogok, érzem.
- Igen. Sok idő kell az elsajátításához. De majd idővel megtanulod.
- Király. Már várom az első edzést. Legalább tapasztalt leszek. - ahogy ezt kimondtam, kicsit előrehajolt a fülemhez.
- Ha velem fog megtörténni az első, biztos tapasztalt leszel. - suttogta érzékien. Kővé dermedtem. Ez a hülye kifelejtette az "edzés" szót... Várjunk.. Ha ez nem azt akarja jelenteni, hogy tényleg le akar velem feküdni, akkor üssetek le, és hantoljatok el! Elpirultam és nyeltem egy nagyot. Ki kell találnom egy okot, hogy elszabaduljak a közeléből! Most!
- Öhm...izéé..szóval..khm..ki..kell..mennem..a..mo.mosdóba.. - dadogtam, felpattantam az öléből - addigra volt olyan kedves és eltávolította a fonalakat -, majd besiettem a fürdőbe. Mit akar ez jelenteni? Fura az egész viselkedése. Először - ami természetesen megszokott tőle - érzelemmentes és hideg, másodszor meg tök kedves és segítőkész! Nem is beszélve a perverz oldaláról. Belenéztem a tükörbe, hát jó hogy nem ordítottam fel. A tükörképben magamat láttam, de véres arccal, és olyan szemekkel mint amilyeneket álmomban láttam. Pislogtam párat, de már nem volt ott. Gyorsan megmostam hideg vízzel az arcom hogy lemossam fájdalmam jeleit, megsikáltam a fogam, és gyorsan megfésülködtem. Miután ez is megvolt, nem volt kedvem a vöri elé állni, így leültem a földre, hátam a falnak döntöttem, felhúztam a térdeim, és behunytam a szemem. Vajon hogy lehet a családom? És ha az álom igaz? Nem tudok ellene semmit sem tenni. Ez az! Megszököm. Nem tudom hogy hogyan, de meg kell próbálnom. Először meg kell tanulnom azt a jutsut amit ők is használtak, mikor eljöttek a világomba. Talán nem nehéz... Nagy gondolkozásom közepette újra bevillantak a képek, a négy emberről, a démonokról, a szemről, és a tükörben látott alakról ami történetesen én voltam. Fáradtan felsóhajtottam, majd furcsa dolog történt...
Kinyitottam a szemem, és ismét azon a sötét helyen találtam magam. Remek! Ezt jól megcsináltad Kyra! De ha már itt vagyok, beszélgetek egy kicsit Acélfarkassal.
- Hahó, Acélfarkas! - kiáltottam bele a sötétbe, majd közelebb merészkedtem a ketrechez.
- Mit akarsz? - dörmögte az érintett, és felemelte a fejét. Mint az előbb, most is a földön feküdt, mancsait keresztbe tette.
- Csak beszélgetni szeretnék. Nem bánod hogy itt vagyok?
- Nem. - fejét ismét a mancsaira helyezte és lehunyta hatalmas vörös szemeit. Átdugtam a fejem a kerítésen, utána az egész testem.
- Szóval... - kezdtem, de hirtelen leálltam. Acélfarkas felém fordította a fejét, majd felmordult.
- Látom te szereted a veszélyt, Szállító.
- Nem tudom miért kéne a barátomtól félnem. - Letérdeltem a feje mellé és ráültem a sarkamra.
- Te a barátodnak tartasz? - lágyult egy cseppet a hangja.
- Persze hogy a barátomnak tartalak. Egyek vagyunk.
- Nekem sosem voltak barátaim. Még hogy egy démonnak?
- Én leszek a barátod ha szeretnéd. Sőt, én leszek a legjobb barátod. Nekem sem voltak eddig barátaim.. - mosolyogtam, és kinyújtottam felé a kezem. Morogni majd vicsorogni kezdett és lelapította a füleit.
- Nem bántalak. - suttogtam majd óvatosan megérintettem az orrát. Rásimítottam a kezem a fejére, és megcirógattam a füleit. Mint a kutyák elkezdte csóválni hatalmas bozontos farkát, ami mellesleg olyan öt méter hosszú lehet. Jólesően morogni kezdett, és még a fejét is hozzám dörgölte.
- Jól van. - nevettem fel.
- Ez jól esett. Kösz.
- Szívesen. Igazából az szeretném megkérdezni, hogy te is láttad az álmom?
- Igen. Gondolom azt szeretnéd megtudni, hogy ki volt az a négy személy. Tudod, beszéltem neked a többi Acéldémonról. Ők voltak azok, vagyis a hordozóik. A legnagyobb ellenségeid.
- Hogyhogy?
- A démonok a hordozóikat fenyegetik meg, ha nem végeznek a másikkal, akkor átveszik a testük felett az irányítást. Ugyan is az Acéldémonok utálják egymást, és mindegyik azt akarja, hogy a másik meghaljon. Ez így van a mi esetünkben is, Szállító. Ha valamelyik megtalál, akkor oltári nagy slamasztikában leszünk.
- Elég ijesztően hangzik. Ébernek kell lenni. Egy másik téma: Mi van a szüleimmel és a testvéremmel? Ők meghalnak?
- Hát izé.. nos lehetséges.
- MI? KI AKARJA ŐKET MEGÖLNI? ÉS EGYÁLTALÁN MIÉRT? - ordítottam, és álló helyzetbe ugrottam.
- Nyugodj le. Fogalmam sincs miért.
- Meg fogom akadályozni, és nem érdekel milyen árat fizetek érte! Másik dolog. Mi volt az a szem?
- Arra neked kell rájönnöd.
- Kösz. Kérdeztem Sasorit a különleges képességemről, de elkezdi hogy tilos beszélnie róla. Te meg ezzel jössz?
- Úgy látszik. De most inkább beszéljünk erről a srácról. Olvasok a gondolataidban, úgyhogy könnyen kikövetkeztethettem hogy tökre belezúgtál. - morogta, majd elröhögte magát. De olyan hangosan, hogy kacaja betöltötte az egész teret.
- Acélfarkas! - kiáltottam rá, pár pillanat múlva azt kezdtem észrevenni, hogy halványodok. Még hallottam nevetését, és elsötétült minden.
Ismét a fürdőszobában nyitottam ki a szemem, és valami igen ismerős objektumot pillantottam meg előttem guggolni. Pont vele nem akartam találkozni. És persze hogy még mindig póló nélkül parádézik. Ez ennyire szereti mutogatni a testét? Amúgy én nem bánom... Jáj, nem ismerek magamra! Mik járnak az én elmémben?
- Jól vagy, Kyra? - kérdezte Sasori.
- Persze. Beszélgettem kicsit a démonommal. - válaszoltam monoton hangon, majd felálltam, és ő is követte a példám.
- Ő tud az álmodról?
- Hát persze, olvas a gondolataimban. A négy ismeretlen akit láttam, hordozó mint én. Acélfarkas azt mondta ellenségek, és nem ajánlatos összefutni valamelyikkel, mert az halál fia. - a szüleimről direkt nem beszéltem.
- Akkor vigyázni kell. Ezért kell kellőképpen kiképezni téged.
- Hát nem is szórakozásból vagyok itt! De most tessék kimenni, öltözni szeretnék. - mutattam az ajtóra, de az istenért sem akart mozdulni, csak kifejezéstelen arccal bámult. Megelégeltem a dolgot, az ajtó felé fordítottam, és nagy erőlködés közepette kitoltam. Becsaptam az ajtót, a ruháimért nyúltam és átöltöztem, közben Acélfarkason gondolkodtam. Végre van barátja. És nekem is van egy legjobb barátom. Valaki aki szót vált velem, és jól érzi magát a közelemben. Hát végül is megértem, hisz bennem él.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése