Vakság - Egy új Doujutsu van születőben!

Nagyon hamar a kis ház előtt termettünk. Csak az odautat éreztem hosszúnak. Beléptünk a házba, én az ágyhoz sétáltam, és rávetődtem.
- De jó..végre lefeküdhetek.
- Este fele megint edzünk, úgyhogy pihend ki magad.
- Ez nekem csak jó lehet, mert megint elverhetlek. - kuncogtam fel, és a fal felé fordultam.
- Hagytam magam. - dörmögött Sasori. Ajtó csukódást hallottam, majd víz csobogást. Jaj, nekem kellett volna előbb lezuhanyoznom! Mindegy. Lehunytam a szemem, és a gondolataimba merültem. Hirtelen erős szúrást éreztem mind a két szememben. Már megint ez? Nem értem miért fáj ilyen pokolian. Felszisszentem, és kinyitottam a szemeim. De volt egy kis bökkenő. Nem láttam semmit! Pislogtam párat, de semmi. Megvakultam! Olyan hirtelen tört rám a pánik, hogy még az ágyról is leestem. Az ágy után tapogattam, mikor megtaláltam rátámaszkodtam, és felálltam.

- Sasori! - kiáltottam kétségbe esetten.
- Mivan? - kérdezett vissza flegmán a fürdőből.
- Sasori, nem látok! Kérlek segíts! - könyörögtem, és bátortalanul tettem pár lépés előre.
- Aha, én meg hülye vagyok. - morgott. Hihetetlen, milyen közelről hallom a hangját. Úgy tudom, hogy ha a látás elvész, más érzékszervek kitűnőbbek lesznek. Esetlenül kitapogattam a falat, mikor megtaláltam, végighúztam a kezem, az ajtót keresve. Ez is sikerült. Megragadtam a kilincset, és lenyomtam.
- Hé, te meg mi a frászt csinálsz? - üvöltött rám a vörös, mikor tapogatózva besétáltam.
- Nem látok te állat, nem érted? - Megálltam a mosdó kagylónál, és a zuhanyzó felé fordultam. Vagyis, remélem az a zuhanyzó. Elzárta a vizet, és elém sétált. Ezt onnan tudtam meg, hogy előrenyúltam, és kitapogattam a mellkasát. Vizes.
- Komolyan nem látsz? - kérdezte meglepve, utána valami hideget éreztem az arcom előtt. Gondolom, meglebegtette előttem a kezét.
- Basszus, szerinted én ilyennel viccelnék? - háborodtam fel. Hirtelen eszem bejutott valami. - Te, rajtad van egyáltalán valami?
- Nincs. - hallatszott a hangján, hogy mindjárt elröhögi magát.
- Akkor takarodj a közelemből! - löktem el magamtól. Felröhögött.
- Tényleg nem látsz. Ha látnál, már rég néznél.

- Hülye. - morogtam. Felröhögött, utána anyagok halk sistergését lehetett hallani. Na, végül is sikerült neki felöltöznie. Egy erős fogást éreztem a csuklómon, majd kisegítettek a fürdőből. Sasori lenyomott az ágyra, mellettem besüppedt a matrac, jelezve, ő is leült.
- Fordulj felém. - Esküszöm, a hangja más volt! Lágy, és kedves. Megtettem amit kért, és ösztönből a bal felemre fordultam. Halkan felnevetett, megfogta a fejem, és a másik irányba fordította.
- Ja, itt vagy. - mosolyodtam el, és a törzsemet is elfordítottam. Felemeltem a kezem, hogy kitapogassam Sasorit. Új begyemmel megérintettem a nyakát, majd az arcát.
- Itt vagyok. - suttogta, megfogta a kezem, tenyerem rásimította az arcára, és ott tartotta. Megnyugtatott, hogy itt van velem.
- Miért nem látok? - kérdeztem halkan, hangom remegett a félelemtől. Nem válaszolt, és ez nyugtalanított. Felállt, majd léptek hangját hallottam távolodni.
- Kérlek, ne hagyj itt! - kiáltottam kétségbe esve.
- Nyugodj meg, Kyra. Nem hagylak itt.
- Ja, jó. - kínomban felnevettem, és idegesen dobolni kezdtem a lábammal. Gondolataim a farkasomra tévedtek.

" Acélfarkas, mi történik velünk? "
" Ideje elmondanom. A szemünk, vagyis a szemed átalakulóban van. "
" Hö? Átalakulóban? "
" Igen átalakulóban, de többet nem mondok. "
" Akkor most te se látsz, igaz? "
" Igaz. "

Szegénykém. Egy átok lehet, hogy bennem él.
- Kyra, te egyáltalán élsz még? - hallottam meg Sasori hangját.
- Elnézést, Acélfarkassal beszéltem. Szegény, ő se lát miattam. - mondtam szomorúan. Pár pillanat múlva egy kis fényforrást érzékeltem. Vagyis, nem tudom mi volt az.
- Te tényleg vak vagy. - képedt el a vörös. Ó, belevilágított a szemembe.
- De nehéz volt rájönni. - morogtam. - Most mi lesz velem?
- Ne nézz hülyének, de én se tudom. - sóhajtott fel, majd ismét besüppedt alattam a matrac. Hirtelen síró görcs tört rám. Könnyek törtek elő a szememből, amiket Sasori letörölt az arcomról. Közelebb húzódtam, kitapogattam hogy hol van, és megöleltem. Ez végleges vakulás, vagy csak átmeneti? Tuti hogy átmeneti, mert Acélfarkas valami átalakulásról beszélt.
- Sasori, a farkasom azt mondta, hogy átalakulóban van a szemem. - Elhúzódtam tőle, és megtöröltem a szemem.
- Átalakulóban? - kérdezte meglepődöttséget színlelve. Várjuk, ez tud valamit! Nem akarja elmondani.
- Sasori, tudom, hogy tudod, hogy mi történik velem! Mondd el, kérlek!
- Pein azt mondta, hogy magad kell rájönnöd mindenre! Nem beszélhetek. Sajnálom. - Hallatszott a hangján, hogy tényleg sajnálja, de csak egy kicsit.

- Besegítesz a fürdőbe? Zuhanyozni szeretnék.
- Persze. - mondta, és gyorsan lábra állt. Felálltam én is, ő megfogta a kezem, és a fürdő felé vezetett.
- Merre vannak a ruháim? - kérdeztem nevetve, mikor Sasori elengedte a kezem. Pár pillanat múlva valami puha ért a kezemhez. Megmarkoltam, és elvettem. Azután még egy anyag ért a kezemhez. De ez más volt. Puhább. Most komolyan megfogta az egyik alsóneműm? Ez durva. Kikaptam a kezéből, és eldugtam a ruha kupac közé. Felnevetett a reakciómon.
- Most az egyszer elviselem! - morogtam. - Kimennél?
- Ne segítsek még valamit?
- Nem kell, tudom hol a fogkefém. -mosolyogtam.
- Amúgy tudod, hogy a falnak beszéltél?
- Hogy mi?!
- Nyugi, csak vicceltem. Itt állok előtted. - mondta nevetve, és megbökte a hasam, amitől összerándultam. Rettentően csikis vagyok.

- Na, hagylak mosakodni. Sikíts, ha segítsek valamit. - Lépteket hallottam, majd ajtó csukódást. Levettem a koszos ruháimat, végigmentem a fal mentén, megálltam, és léptem egyet előre. Sikeresen bevertem a zuhany tálcába a lábam. Felszisszentem, és léptem egy jó nagyot, majd a jobb lábammal is így tettem. Kitapogattam a csapot, és elfordítottam. De arra nem számítottam, hogy a hideg vizet nyitom meg. A hirtelen jött hidegtől felkiáltottam.
- Ez nem lehet igaz! - Tuti kihallatszott a fürdőből, mert kopogtak. Gyorsan elzártam a hideg vizet.
- Minden rendben?
- Persze, csak a hideg vizet nyitottam meg. - vacogtam, majd gyorsan elfordítottam a másik kart. Lassan felmelegedtem, és felemeltem a kezem. Reményeim szerint, itt van a tus fürdőm. Nyomtam egy kicsit, és beledörzsöltem a karomba. Viszont más illata volt. Olyan, férfias.
- Basszus, ezt nem hiszem el! Sasori, miért hagytad itt a flakonodat? - kiáltottam ki. Válaszul egy hangos nevetést kaptam. Lemostam magamról a folyadékot, majd a mellette lévő tubushoz nyúltam, felpattintottam, és beleszagoltam. Tömény virág illat csapta meg az orrom. Megmosakodtam vele, elzártam a csapot, és kiléptem a tálcából. Tapogattam egy kicsit, majd megtaláltam a törölközőmet. Megtöröltem minden testrészem, utálna sikeresen megtaláltam a ruha kupacom, és felvettem őket. Bizonytalanul a csaphoz sétáltam, majd mikor nekiütközött a hasam, felnyögtem a fájdalomtól. De rossz vaknak lenni! Elnyúltam balra, megragadtam a fogkefém és a fog krémem, majd gyorsan megmostam a fogam. Mikor végeztem, megtöröltem a szám, és elléptem a csap elől.

- Sasori, segítenél kijutni?
- Természetesen. - Mögöttem nyílt az ajtó, majd lépteket hallottam. Megfogta a karom, és finoman kihúzott a fürdőből, az ágyhoz vezetett, és leültetett.
- Ugye, nem vettem fel fordítva semmit? Mondjuk, a pólóm.
- Nem, sikerült felöltöznöd. - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Hány óra van?
- Fél tíz. - Nane, ilyen gyorsan elment az idő? Mindegy. Gondoltam egyet, és felálltam.
- Hova mész? - kérdezte hirtelen Sasori, és megragadta a karom.
- Ki az udvarra. Segítesz?
- Persze. - Megfogta a kezem, és finoman húzni kezdett. Kinyitotta az ajtót, engem megcsapott a friss éjszakai levegő. Mikor sikeresen átléptem a küszöböt - először persze, hogy bele kellett rúgnom - kisétáltunk.
- Milyenek a csillagok? - kérdeztem halkan, még mindig a kezét fogva.
- Gyönyörűek... - suttogta, és sóhajtott egyet. Mi volt ez a kissé szomorkás sóhaj?
- Mi a baj, Sasori? - fordultam felé.
- Semmi. - elengedte a kezem.
- Mondd el. - Felemeltem a kezem, és tenyerem rásimítottam az arcára. Hirtelen átfonta a hátam, és magához szorított.
- Mondom, nincs semmi bajom. - Ja, én meg hülye vagyok. Az ember, csak úgy megöleli a másikat mi? Nem mertem visszaölelni. Egyszer csak elengedett, ismét megfogta a kezem, és egy szó nélkül visszavezetett a házba.

- Ideje aludni. - Leültetett az ágyra, majd ő befeküdt a saját helyére. Követtem a példáját, felé fordultam, és betakaróztam.
- Szerinted meddig leszek világtalan?
- Fogalmam sincs. Majd holnap beszélgetünk a vakságoddal kapcsolatban, de most aludj. - Felsóhajtott és fordult egyet. Remek. Nem is vagyok álmos. Behunytam a szemem, és próbáltam nem a szememre gondolni. Hirtelen erős fájdalom nyilallt a hasamba. Odakaptam, és abban a pillanatban felültem.
- Mi a baj? - kérdezte halkan Sasori.
- Fáj a hasam.
- Éhes vagy? Miért nem szólsz? - felugrott a helyéről, majd hallottam, hogy felkapcsolja a lámpát. Igazából nem úgy fájt, de éhes is voltam. Amúgy is, az a hirtelen fájdalom elmúlt. Kotorászott valamit valahol, azután az ágyhoz sétált, és a kezembe nyomott valamit.
- Sonkás szendvics. Nyugi, nem mérgező. - felröhögött, jókedve átragadt rám is, és elmosolyodtam. Gyorsan megettem az egészet, el kell ismernem, hogy finom volt. Kaptam tőle egy pohár vizet, lekapcsolta a villanyt, majd ismét elfeküdtünk az ágyban.
- Na most már aludj. - Betakart, majd egy puszit nyomott a homlokomra. Először nem is kapcsoltam, de mikor rájöttem tettére, tányér nagyságúra nyíltak szemeim. Ez mi volt? Megszólalni sem tudtam, egy kisebb sokként ért. Annyiban hagytam a dolgot, és próbáltam aludni.

~ Boldogan sétálok az erdőben, hiszen, négy nap után újra láthatom Deidarát. A délelőtti, még nem olyan erős nap sugarai simogatják az arcom. Sasori mondta, hogy menjek elé, mert a közeli tisztáson fog leszállni. Valami olyasmit is mondott, hogy azért, mert pár konohai meglátta, és követte. Szerencsére, nem találtak rá, de fő a biztonság. Felnézek az égre, hirtelen egy hatalmas agyag madarat pillantok meg nem messze tőlem. Ő az. De valami nincs rendben. A madár szárnyai hiányoznak. Deidara próbál kapaszkodni, sikertelenül. Felé rohanok, és már csak azt látom, hogy lezuhan, és a hatalmas monstrum ráesik. Gyorsítok a tempómon, mikor odaérek, kétségbe esve veszem észre, hogy ráesett a hasára. Deidara szemei csukva, levegőért kapkod, majd lassan abbahagyja, és nem vesz levegőt többé. Keservesen zokogni kezdek, térdre rogyom mellette, és próbálok segíteni rajta. Nem sikerült. Meghalt. ~

- Deidara! - üvöltöttem, és felültem az ágyban. Izzadtam, gyorsan vettem a levegőt, és még zokogtam is egyszerre.
- Kyra, mi a baj? - hallottam meg Sasori hangját.
- Hol van Deidara?
- Még küldetésen. Miért, vele álmodtál? - Felült, hátamra simította a kezét, és odahúzott magához.
- Igen. Az álmomban meghalt. - Nyeltem egy nagyot, de egyszerűen nem tudtam abbahagyni a sírást.
- Ne sírj. Nincs, és nem is lesz semmi baja, épségben visszatér.
- Remélem is. Sasori, azért nem ellenőriznéd majd? Úgy félek. - suttogtam, átfontam a derekát, és a mellkasába fúrtam a fejem.
- Ha szeretnéd.
- Milyen nap van ma? Hány óra?
- Asszem, szerda. Hajnali három óra van.
- Akkor szombaton, délelőtt tíz körül, kérlek menj a közelben lévő tisztásra. - Megtöröltem a szemem, de még mindig folytak a könnyeim.
- Ezt ilyen pontosan megálmodtad?
- Aha. - Elengedtem, és visszafeküdtem. Követte a példám, közelebb mászott hozzám, átölelt, majd ránk húzta a takarót.
- Próbálj meg aludni. - Megsimogatta az arcom, majd visszahelyezte a hátamra. Közelebbhúzodtam, letettem a fejem, és behunytam még kissé könnyes szemem.
- Köszönöm. - suttogtam. Magam sem tudtam, hogy mit köszönök. Talán azt, hogy ilyen szorult helyzetben, itt van mellettem, és segít. Jaj, remélem nem fogok még egyszer ilyen rosszat álmodni...

****

Reggel erős has és szem fájdalomra ébredtem. Összegörnyedve feküdtem az ágyon, közben hatalmasakat nyöszörögtem. A hasam szúrt, és égetett egyszerre. Mikor Sasori felébredt, gyorsan kevert nekem valami kotyvalékot, amit le kellett erőszakolnia a torkomon, mert nem voltam hajlandó meginni. Undorító szaga volt, és az íze borzadály. Igaz enyhült a fájdalom, de nem múlt el teljesen. A szemem viszont annál inkább fájt. Reszkettem a takaró alatt. Sasori megállapította, hogy lázam van. Mi történik velem? De persze a lázra is volt valami löttye. Ugyan úgy jártam azzal, mint a másikkal.

Mikor enyhült a lázam, Sasori egyedül hagyott a házban. Jó, mondta, hogy gyógynövényeket szed egy újabb főzethez. Mélyen a gondolataimba merültem, mikor valami furcsa dolog történt.
Előttem megjelent Sasori, amint keveri az újab csodaszerét, kezében egy csokor menta levél Valamiért arcáról bánat sugároz. Láttam magamat is, miközben a falat "bámulom". Még azt sem tudom! Egyszer csak, kép szakadás. Eltűnt az egész. Olyan volt, mint egy látomás.

- Megjöttem! - hallottam meg a vöri kedves hangját.
- Örülök neki. Most tényleg örülök neki. - mosolyodtam el. Matatást hallottam, majd tárgyak tompa csapódását az asztalon. Ismét kotyvaszt. Hirtelen eszembe jutott az előbbi "látomásom".
- Sasori, mi bánt? - kérdeztem halkan, s a falra szegeztem üres tekintetem.
- Ezt hogy érted? - kérdezett vissza azonnal, némi zavarral a hangjában.
- Csak megkérdeztem. Amúgy minek kell a menta levél?
- Ezt honnan tudtad? - Hallottam hangján, hogy teljesen ledöbbent.
- Előbb volt egy látomás féleségem. Láttalak téged, amint az asztalnál szorgoskodsz, kezedben egy csokor menta. Ja, és fancsali pofát vágsz.
- Talán a szemed az oka.
- De nem is látok vele! Már hogy lenne az oka?!
- Nem úgy, te. Hanem lehet, hogy az átalakulás egy újabb formája.
- Ja, az lehetséges. - És itt abbahagytuk a beszélgetést.

Én továbbfolytattam a semmittevést, ő meg a saját dolgát. Váratlanul valaki lehúzta rólam a takarót.
- Mit csinálsz? - kérdeztem döbbenten.
- Kevertem neked egy masszát a hasadra, és a szemednek is jót tenne szerintem. - Na, elmehetne gyógyszerésznek. Felhúzta a hasamon a pólót, és kent egy kicsit a krémből rá. Mondhatni aggasztó volt, hogy össze-vissza simogatja a hasam. Az a krém egyből megtetszett. A mentától mintha hideg lett volna, ráadásul kicsit csípett is. Ismét enyhült a fájdalom. Miután végzett a hasammal, óvatosan kent a szemhéjamra, és a szemem alá is.
- Maradj fekve, és ne kelj fel az ágyból. Még mindig lázad van. - magyarázta Sasori.

Úgy tettem, ahogy mondta. Egész nap feküdtem az ágyban, ki sem mozdultam a levegőre. Oké, este elmentem megfürödni, átöltözni, és fogat mosni, de utána megint az ágyban kötöttem ki, Sasori megnyugtató karjaiban.
- Köszönöm, hogy gondoskodsz rólam. Csak egy kolonc lehetek most. - motyogtam, és közelebb bújtam hozzá. Kint hirtelen lehűlt a levegő, és mivel nem tudunk ebben a házban fűteni, ezért egymás test melegére szorulunk. Legalább is én..Sasori masszív.
- Dehogy vagy kolonc. Nem tehetsz erről az egészről. - Halkan felnevetett.
- Ne nevess! Ez az én részemről rohadt szar dolog!
- Jól van, na. Ne kapd fel a vizet. - suttogta a fülembe. - Inkább aludj.
- Asszem megfogadom a tanácsod. - Lehunytam a szemeim, és még jobban hozzábújtam. Szinte megfojtottam szegényt. Azon gondolkoztam, hogy meddig lesz velemi ilyen kedves. Nem sokáig, ebben biztos lehetek. Úgyis minden jónak vége szakad egyszer, nem?

****

- Kyra, elmegyek a közeli faluba valami kaját szerezni, hamarosan visszajövök.
- Tedd azt. - morogtam. - De ezért miért kell felkelteni?
- Azért, mert ha nem szólók, beparázol.
- Biztos...
- Majd jövök. Szia!
- Cső. - intettem ki a takaró alól. De szerintem már rég elhúzott. Feltápászkodtam, és ruha után kezdtem kutatni. Sikerült találni egy pólót..és egy nadrágot. Vagy az szoknya nadrág? Mert alapból rövidnadrág, de mintha lenne rajta még valami. Azután tehetetlenül visszafeküdtem az ágyba, és csak néztem magam elé. Olyan idegesítő. Még ki sem tudok nézni a fejemből. Ez az állapot elviselhetetlen. Nem tudom meddig fogom bírni. Hirtelen égni kezdett a hasam, azzal együtt a szemem is. Megint kezdődik. Kéne Sasori. Erős lökést éreztem. Liftezett a gyomrom. Mi ez itt? Fényt láttam hirtelen..pedig én most jelenleg vak vagyok! Összezártam a szemeim.

Megint éreztem egy lökést. Kíváncsi lettem. Lassan, óvatosan felnyitottam a szemeim. Előttem megjelent egy sivatag. Látok! Ez a sivatag olyan ismerős... Körbenéztem. Velem szemben, mintha egy falut láttam volna. Nanee, ez Homokrejtek? Hogy kerültem én ide? Na, ha már ilyen rejtélyes módon idekerültem, körülnézek. Futni kezdtem. Futás közben beleléptem pár kavicsba, mert ugyebár én még mindig mezítláb vagyok. Elértem a kaput. Itt-ott emberek szaladgáltak, láttam pár homokrejteki shinobit, két kutyát...és ennyi. Körülnéztem, és mikor megállapítottam hogy senki sem őrzi a kaput, besétáltam.

Azt hittem, rám kiáltanak, hogy húzzak a francba, de nem történt semmi. Rám nézett valaki. Megdermedtem. Jobban megnézve, nem engem nézet...mintha átnézne rajtam. Mi van, bazzeg, szellem vagyok? Felemeltem a kezem. Nem átlátszó. Megcsíptem magam. Fájt. Hús, és vér. Akkor mi történik? Jaj, már rémeket is látok! Mintha ott lenne Sasori. Jobban megnéztem, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy ő Sasori, futni kezdtem felé.
- Hé, állj meg! - kiáltottam utána integetve. Felém kapta a fejét. Basszus, ez lát? Akkor a többi ember miért nem? Megálltam előtte. Valami nagyon furcsa. Kisebb nálam! És tök kisfiús az arca.
- Ki vagy? - kérdezte flegmán. Megdöbbentem. Tiszteletlen. Elvileg idősebb vagyok most nála, nem?
- Kyra vagyok. Nem ismersz.
- Azt gondoltam. Na, hagyj békén, dolgom van. - Leintett, és tovább sétált.
- Na, ne hagyj itt. - siettem utána. Összehúzott szemekkel méregetett, s mintha nem lennék ott, ment tovább. - Hogyhogy látsz engem?
- Mért ne látnálak?
- Nézd. - biccentettem egy fazon felé, és nemes egyszerűséggel eléálltam. Átsétált rajtam. Furcsa érzés. Sasori szeme fennakadt.
- Ezt hogy...?
- Nem tudom. - ráztam meg a fejem, és visszaálltam mellé.
- Furcsa vagy.
- Sokan mondták. Ő, téged Sasorinak hívnak, igaz?
- Honnan tudod?
- Én ismerlek téged. - mosolyogtam rá. Élvezem ezt a helyzetet. Olyan vicces.
- Ismered a báb technikát? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Hallottam róla. De nem tudom használni.
- Megmutassam? - Kissé elfordított fejjel ránéztem. Most lát először, eddig azt se tudta hogy létezem, de mégis meg akarja mutatni, hogy mit tud?
- Mutasd. Kíváncsi vagyok.
- Kövess. - intett maga felé. Hátat fordított nekem, és elindult. Volt egy kis bibi. Eltűnt!

- Kölyök! Merre vagy? - üvöltöttem el magam. - Sasori! - Semmi válasz. Elindultam arra, amerre ő. Addig sétáltam, míg egy hatalmas gömb alakú izét nem találtam. Na, most ki tudom használni a láthatatlanságom. Felugrottam az egyik ablak párkányra, és kinyitottam az ablakot. Az embereknek hűlt helyét találtam. Végigmentem az egyik folyosón. Találtam a végén egy ajtót. Halkan kinyitottam. Nyikorgott. Mintha egy raktárban lettem volna. Egy elég bizarr raktárban. Mindenhol elromlott bábok sorakoztak. Előttem egy asztal állt, előtte ült valaki.
- Sasori? - szólítottam meg a személyt halkan. Felugrott, és támadó állásba állt.
- Ki vagy?! - üvöltött rám. Ember, előbb találkoztunk...
- Te, nem is emlékszel?
- Mire emlékeznék?
- Előbb találkozt... - Nem tudtam befejezni. Közvetlen a fülem mellett elsuhant egy kunai. Majdnem kilyukasztotta a fülem!
- Tűnés innét!
- Dehát...
- Sasori! - hallottam meg egy női hangot.
- Chiyo nagyi. - mondta elborult fejjel Sasori.
- Bazd, de pszichopata tekinteted van. - jegyeztem meg megborzongva. Meglepődötten rám nézett. ismét fura dolog történt. Körülöttem minden elmosódott. Egyszer csak elsötétült minden. A szememhez nyúltam. Nyitva volt. Újra vak lettem. Remek. Úgy éreztem, mintha zuhannék. Le is estem. Valami keményre.

- Kyra! - kiáltott fel valaki. Sasori? Dobogást hallottam, majd felsegített..a földről. De hogy kerültem én a földre?
- Egyszer csak a plafonon megjelent valami, és kiestél belőle!
- Kiestem?
- Ja. - Leültetett az ágyra.
- Láttalak téged kicsiként. Aranyos voltál. - nevettem fel. El is komorultam. - Most nem vagy az.
- Láttál...kicsiként?
- Ez is egy mellék hatás?

"Igen, az." - szólalt meg Acélfarkas.
"Te láttad amit én?"
"Ez csak természetes. Látnod kellett volna az arcod. Röhejes volt."
"Köszi Acélfarkas, köszi"
"Máskor is."

- Kyra! - lökött meg a vörös.
- Hm?
- Hol jársz?
- A farkasommal beszélgettem. Szokd meg.
- Kicsit idegesítő hogy nem figyelsz rám, de megpróbálom.
- Miért mit mondtál?
- Idő utaztál. Szerintem azért láttál, mert visszamentél az időben.
- Ó, akkor ez az egyik képesség?
- Igen.
- És ez csak úgy kicsúszott a szádon, mi?
- Sajnos. - morrant fel.

Innentől kezdve, a nap nyugisan telt. Ismét fel ment a lázam, ami már kezd idegesíteni. Megint be lettem kenve, mert a hasam úgy gondolta, hogy itt az ideje annak, hogy megint elkezdjen fájni. Az estém ugyan olyan volt...mint eddig. Rohadt nehezen sikerült elaludnom. Forgolódtam. Le is löktem Sasorit az ágyról. Tuti elege lett belőlem, mert megfogta a takaróját, és eltűnt. Ezt onnan tudom, mert hideg vett körül. Az én takaróm vitte el. De nem érdekelt...szunyáltam tovább.

****

Másnap reggel, vacogva keltem. Ez tényleg elvitte a takaróm! A kis szemét. Kinyitottam a szemem. Látok... Mi?!
- Látok! Jézusom, látok! - ugrottam fel az ágyból boldogan. Körbenéztem. Sasori sehol. Nem érdekel, talán kaját vesz megint. Boldogan beugráltam a fürdőbe. Megdöbbentem. Sasori a kádban feküdt, párna a feje alatt, és be volt takarózva. Basszus, de röhejes. Hangosan felnevettem. Ő, tényleg, mióta van ott kád? Úristen, de hülye vagyok...
- Mi az már? - morgott álmosan Sasori, és fordult egyet. Beverte a fejét. Felszisszent, kinyitotta a szemét, és felült. Alsógatyán kívül nem volt rajta semmi. Ez ilyen hidegben is így alszik?
- Reggelt!
- Kyra, te hogy kerülsz ide? És miért ilyen fura a szemed? - kérdezte a vörös a fejét tapogatva.
- Látok! Sasori, látok! - ugráltam boldogan.
- Oh, de örülök neki. Egy gonddal kevesebb.
- Most ezt komolyan mondtad?
- Te is tudod, hogy nem. - mosolyodott el, kiszállt a kádból, elém lépett, és átölelt.
- Hideg vagy. Nem fázol? - tapogattam meg a kezét. Jég hideg.
- Nem fázok. Ez lenne az új Doujutsu?
- Hö?
- Nézd csak meg. - biccentett a tükör felé. Vonakodva odasétáltam, és belenéztem. Felnyikkantam. Mi ez a szem? A szemeim fehérje nem fehér színű hanem lila, vörös sharingan, melyben az örvények is lila színűek. Pont ezt a szemet láttam álmomban.
- Mi ennek a Doujutsunak a neve?
- Gondolkozz. Azt mondtad, hogy Byakugan, és Sharingan keveréke. Ebből a neve simán megvan. - állt mellém Sasori, és ő is belebámult a tükörbe. Nem zavartatta magát, a haját kezdte igazgatni.
- Byangan? Nem, ez szörnyű...Megvan! Shakugan!
- Kis okos. Adjak valami oklevelet amiért kitaláltad?
- Mióta lettél te ilyen bunkó Sasori?!
- Eddig sem voltam az. - vonta meg a vállát, és kisétált a fürdőből. Remek. Gyorsan megmostam a fogam, majd fésűt ragadtam, és kifésültem a hosszú loboncomat. De nem fogom összekötni. Nem szeretem összekötve. Elhagytam a fürdőszobát. Rápillantottam a faliórára. Fél tíz. Beugrott valami. Basszus, tíz órakor a tisztásnál kell lenni!
- Igen, tudom, nem felejtettem el drága szőkénket. Öltözz fel, utána mehetünk. - mondta Sasori, mielőtt én megszólalhattam volna. Ez már ilyen gyorsan felöltözött? Az szép. Én is előszedtem valami tűrhető ruhát, berobogtam a fürdőbe, és felkaptam.
- Kész vagy? - kiabált be Sasori. Válaszolni akartam, de benyitott.
- Ember, és ha még öltöznék?
- Akkor öltöznél.
- Bunkó.
- Hisztis.
- Miért lennék én hisztis? - háborodtam fel.
- Nem is tudom. - rázta a fejét. Na, eddig tartott a jópofi. Tudtam, hogy csak azért volt kedves, mert szükségem volt valakire. Most látok, ezért újra taplónak kell lenni. Logikus, nem? Felmorrantam, a cipőmért mentem, és felvettem. Előkerestem a fegyvertartóimat, és a táskám, majd azokat is a helyükre raktam. Mindig kellhetnek.
- A szemed újra a régi. Hogy csináltad? - kérdezte érdeklődve Sasori.
- Nem tudom.
- Összepontosíts a Shakuganra!
- Megpróbálok. - Behunytam a szemem, és koncentrálni kezdtem. Pár pillanat múlva ismét Sasori pofáját bámultam.
- Ismét a Shakugan látszik.
- Ezt ilyen könnyen elő tudom hívni? Remek. - Pislogtam párat.
- Most eltűnt. Neked eddig is kékes színű szemed volt?
- Nem, nekem zöld volt.
- Akkor a Doujutsu az oka. A szemed színe is változott.
- Úgy is ritka egyben a fekete haj és a kék szem.
- Tényleg?
- Ja. Na, menjünk! - mondtam türelmetlenül, és kirobogtam a házból. Sasori csatlakozott hozzám. Azon az úton mentünk, mint tegnap. Reményeim szerint nem lesz Deidarának semmi baja.

Gyorsan megtettük az utat, és elértük azt a tisztást, amit láttam álmomban is. Körbenéztünk. Semmi.
- Katsu! - Ez Deidara! Hol? Merre? Sasori feszülten figyelt. Valahol valami robbant.
- Rasengan! - hallottam meg egy másik kiáltást. Ismét egy robbanás. Mi történik? Sasori felugrott egy fára. Követtem a példáját. Ő nézett jobbra, én balra.
- Hívd elő a szemed!
- Rendben. - Lehunytam a szemem. - Shakugan... - suttogtam magam elé. Kipattantak a szemeim. Ó, szóval aktiváltam?
- Oh, de komoly. Kidagadtak a szemednél az erek, és a szemed is eres. Mintha a Byakugant látnám! - nézett nagyot Sasori.
- Ne most csodálkozz! - förmedtem rá. A távolba néztem. Chakrát észleltem. Elég sokat. Jézusom. Vörös chakra. Ez a Kyuubi. Deidara chakráját is észrevettem. Meg egy byakugan használóját is. Ketten vannak. Naruto, és Neji. Neji felém fordult. Gondolom ő is észrevette a mi chakránk. Legalább is az enyémet biztos. Acélfarkas chakrája is árad. Az ő chakrája fekete. Egyszer csak megpillantottam egy agyag madarat. A szárnya hiányzott. Deidara ott egyensúlyzott rajta. Ne, csak ezt ne!
- Sasori!
- Én is látom! - Eltűnt mellőlem. Feltűnt egy másik fán. Ami közel volt Deihez. Pontosabban mellette. Sasori chakrafonalakat bocsájtott a szőkére. Mikor elérték, és ráragadtak, a vöri megrántotta. Dei repült. Sasori felé. Nekicsapódott a vörinek, ezáltal mind a ketten zuhanni kezdtek. Egyszerre belecsapódtak a talajba. Ha a helyzet adná, nevetnék. De most nem tudok.

Francba, hol lehetnek? Kakashi senseinek megígértem, hogy elkapom ezt a szőkét. Mindig kudarcot vallok.

Basszus, ez Naruto hangja! Ezt meg hogy csinálom? A vörös chakra irányába néztem. Neji és Naruto össze-vissza kapkodták a fejüket. Egyik sem beszélt. Akkor meg hogy? Nane...gondolat olvasás? Ez is egy képesség lenne a szem miatt? Igen, ez is. De tuti.
- Szállj már le rólam te idióta! - kiáltott fel Sasori. Nem kellett volna. A kettő konohai felénk kapta a fejét. Basszus. A két hülyéhez ugrottam.
- Gyertek gyorsan. Észrevettek! - sürgettem őket. Egyszerre bólintottak. Deidara megragadta Sasorit, Sasori megragadott engem. Behunyta a szemét. Pislogtam párat, és mikor megláttam hol vagyunk, az állam is leesett. Egy pillanat alatt a házban termettünk.
- Teleportálás. - mosolyodott el Deidara. Elmosolyodtam én is, felé fordultam, és megöleltem.
- Örülök hogy nincs semmi bajod!